2. Fejezet

Ez a fejezet egy kicsit rövidebb lett, de a többi ígérem hosszabb lesz. Talán ezzel a résszel szeretném bemutatni, hogy szerintem, vagyis az én szemszögemből milyen egy brother-sister kapcsolat. Nagyon köszönöm, hogy az a két feliratkozóm van nekem. Amikor megláttam, hogy 2 feliratkozóm is van, rögtön folytattam is az írást. Legalább miattatok. Meg persze drága barátnőm miatt, aki meg is nyalkalna, ha nem folytatnám.Kellemes olvasást!

-Amúgy van nálunk valaki?- Biccentettem a fejemmel a szobák irányába.

-Igen, Nathan barátja van itt. – Mondta anya, majd visszafordult Apához, hogy tovább tervezzenek valamit.

Felkaptam a táskámat a földről és a szobám felé indultam. Sajnálom, hogy itt van Nathan valakije, mert már kitaláltam, hogy hogyan is üdvözölhetném. Na, mindegy, ezt máskorra halasztom. Ledobtam magamat az ágyra és a kezembe vettem a laptopomat. Az első dolgom zenekapcsolás volt, majd megnyitottam a facebookomat. Páran rám írtak, nekik vissza is írtam és Phoebe-bal kezdtem beszélgetni. Folyamatosan hangosítottam a zenét, ami nálam átlagos. Valami hangra figyeltem fel, de nem igazán érdekelt, mert azt gondoltam, hogy biztosan a bátyámék művelnek valamit. Egy kis idő múlva kicsapódott az ajtóm és csak arra eszméltem fel, hogy valaki rám ugrik, amit a sikításom követ.

-Te őrült! Szállj már le rólam!- Kiabáltam, és ütni, rúgni kezdtem, de ő nem mozdult.

-Ez a büntetésed. – Jelentette ki teljes nyugalommal, hiszen nem őt nyomta agyon egy túlméretezett víziló.

-Miért? Mert élek?- Kérdeztem felháborodva, és újra rúgni kezdtem, aminek az lett a végeredménye, hogy belerúgtam az ágy sarkába. Erre egy akkorát ordítottam, hogy az egész utca bezengett tőle. Végre a kedvesnek nem mondható testvérem is észbekapott és lemászott rólam. Rögtön a fájó testrészemhez kaptam.

-Te eltörted a húgod lábát?- Szólalt meg gondolom Nathan barátja, akit mellesleg eddig észre sem vettem. Rápillantottam és elmosolyodtam. A testvéremnek van egy khm… rohadt helyes barátja. Ő intett egyet én pedig visszatértem a lábam tanulmányozásához. Valószínűleg nem tört el. Remélem.

-Hozok valami hideget. – Mekegett Nathan és elszaladt.

-Nyugodj meg, ha lábra bírok állni, úgy szétrúgom a segged, hogy nem fogsz bírni, ülni! – Kiáltottam utána. És beállt a kínos csend köztem és a vendégünk között. – Amúgy Mia vagyok. – Próbáltam megtörni a csendet.

-Én Patrick. – Intett és egy lépést közelebb lépett, majd leült az ágyamra és a lábam irányába nyúlt. – Szabad? – Mutatott a lábamra, mire csak vállat vontam, hisz nekem már tök mindegy. Megemelte, majd nézegetni kezdte, közben én minden mozdításra felszisszentem. Úgy nézte a lábamat, mintha valamit konyítana is a dologhoz. Ezt nem csak én láttam így, mert Nathan ezt meg is jegyezte.

-Doktor Úr! Itt a jég. – Adta Patrick kezébe a zacskóban lévő jégkockákat.

-Tudsz adni egy törölközőt?- Nézett vissza a testvéremre, aki levette a székemről az összehajtott törölközőt és hatalmas precizitással, Patrick keze helyett a lábamra dobta, mire egy igen szúrós tekintetet kapott. Vagyis kettőt. Egyet tőlem, egyet pedig a barátjától. Óvatosan rácsavarta a jeges törölközőt a lábamra és lerakta az ágyra.

-Köszönöm. – Hálálkodtam a megmentőmnek, aki egy mosollyal válaszolt. Nathan makogott valami sajnálom félét és elhagyta a szobámat, majd Patrick egy köszönés után a haverja után eredt.

Újra a kezembe vettem a laptopomat és leírtam az egész történetet Hailey-nek. Az órára pillantva észrevettem, hogy még csak 7 óra, de én nagyon éhes voltam ezért kiabáltam anyának, aki erről az egészről semmit nem tudott, így kezdhettem magyarázkodásba, hogy miért vagy becsavarva a lábam. Ő is megnézte és szerinte sincs eltörve. Hát kösz… Csinált nekem vacsorát és összeszedte az alváshoz szükséges dolgaimat, mivel ma nem igazán állok lábra.