2014. július 9., szerda

3. Fejezet

Egy kis információ:
Ezen a héten két részt fogok feltenni, az egyiket most ebben a posztban, a másikat viszont asárnap. Mindezt azért, mert nyár van és én is elutazom. Próbálom folyamatosan hozni a részeket, de lehetséges, hogy csúszni fogok, majd erről tájékoztatlak titeket.
Jó olvasást  xx Ancsuaa


Másnap zsibbadó, nedves lábakkal keltem. Hát igen, lehet, hogy a jég kicsit elolvadt. Már nem fájt annyira, mint tegnap, de egy kicsit fel volt dagadva. Félve raktam le egymás után a két lábam és próbáltam ráhelyezni a testsúlyom. Először kicsit belenyilallt a fájdalom, de ez egyre csökkent. Lassan elbotorkáltam a konyhába, ahol Anya és Apa beszélgetett.

-Jó reggelt! – Köszöntöttem őket, majd helyet foglaltam az egyik széken.

-Neked is Mia. Fáj még a lábad? – Kérdezte aggodalmasan Anya, és leült mellém.

-Egy kicsit, de ez a tegnapihoz képest már igazán semmi. – Mosolyogtam rá, majd az elém rakott teát kezdtem el inni. Reggeli közben beszélgettünk, majd amikor megjelent Nath az ajtóban, elmosolyodtam az arckifejezésén. Félt. Tőlem.

-Nyugi, még nem igazán szaladhatok a lábammal, de egy nap múlva kutya bajom sem lesz. – Nevettem el a végét, erre egy kicsit megnyugodott és ő is mosolyra húzta a száját. Velem szemben foglalt helyet és fogyasztani kezdte a reggelijét.

Reggeli után zuhanyozni indultam, de rájöttem, hogy most a fürdőkád hívogatóbb, ezért a másik fürdőszobát vettem irányba. Teleengedtem a kádat forró vízzel és tettem bele kakaóvajas habfürdőt. Addig feküdtem benne, amíg ki nem hűlt a víz, aztán nagy nehezen kiküszködtem magam a vízből. Mivel a családom előtt nem vagyok szégyenlős – miért is lennék? – törölközőben masíroztam végig a házon egészen a szobámig, ahol lefagyott a lábam, mivel az ajtóm mellett állt Nathan és Patrick. Én velük szemben egy szál törölközőben. A fejem hamar váltott színt és lehajtott fejjel arrébb löktem a testvéremet, és bezárkóztam a szobámba. Van egy zár az ajtómon, amit nagyon ritkán használok, de most inkább bezártam magam. Hogy mennyire fogom ezért leordítani Nath-et? Már a hangomtól le fog sántulni. A szekrényemből idegesen kapkodtam ki a ruháimat, majd gyorsan fel is vettem őket. A lábamra kentem abból a krémből, amit Anya adott, közben végig azon gondolkodtam, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen?

A telefonommal a zsebemben húztam fel a cipőmet, amikor valaki hozzám szólt.

-Hova mész fájós lábakkal? – Kérdezte meglepetten Apa. Ja igen,elfelejtettem szólni. Upsz.

-Hailey-vel megyünk sétálni. – A magyarázkodásom nem volt elég, még mindig úgy nézett, ahogy csak ő tud. Ez az ennyi még nem elég fej, vagy áá nem tudom elmagyarázni. Szóval még mindig nézett, ezért hozzá tettem, hogy már nem fáj annyira, hogy ne tudnék sétálni egy keveset. Így már vonakodva, de elengedett.

Út közben felhívtam a barátnőmet, hogy mindjárt ott leszek nála, azonnal jöjjön ki. Mire odaértem már kint állt a házuk előtt. Egy öleléssel köszöntöttem, majd leültem a padkára.

-Mi történt veled? Tudsz járni? – Kérdezte értetlenül, hiszen tegnapi üzeneteimből én is azt venném le, hogy minimum 1 hétig nem állok lábra.

-Ajj az mindegy. Már nem fáj, de nem fogod elhinni, hogy mi történt velem. – Hadartam el gyorsan, mire egy kíváncsi szempár vizslatott türelmetlenül. Pár mondatban elmondtam neki a reggel történéseit, de belegondolva, újra elvörösödtem. Ő csak diszkréten kinevetett, én pedig kínomban vele nevettem. Hát szerintem nevezhetünk szerencsétlennek. A történetem után bementünk hozzájuk, hogy ne az utcán beszéljük már ki a szerencsétlenségeimet. A szüleinek illedelmesen köszöntem, majd felmentünk a szobájába, ahol ő mesélte el a maga történeteit. Ezeket a storykat átváltották a zenék, aminek az öccse és a húga nem igazán örült. A húga Dorrit és az öccse Peter ikrek. Most töltötték a 13-mat.

3 óra körül úgy döntöttem, hogy hazamegyek, vagyis, hogy pontosítsak, Anya hívott, hogy kész a kaja, úgyhogy menjek. Megöleltem a barátnőmet és a lassú tempómban hazaindultam. Az előszobában a cipőm levétele közben átvizsgáltam a cipőket, de nem találtam közte ismeretlent, így nyugodtan mentem a konyhába ahol a többiek rám vártak.

-Sziasztok! – Köszöntem, mint egy jól nevelt lány és leültem a családomhoz. A finom ebéd után megvártam Nathan-t a szobája előtt, amikor meglátott futásnak eredt volna, de elordítottam magam, amitől megfagyott a vér az ereiben.

-Most bejössz velem a szobámba és elmondod, hogy miért volt itt reggel és, hogy miért kellet az ajtóm előtt állni, amikor jól tudtad, hogy zuhanyozok. - Mondtam nyugodtan és bekísértem a szobámba és leültem a székemre, míg ő a földön foglalt helyet. – Na!? Kezdheted.

-Csak azt ígérd meg, hogy nem ütsz belém akkorát, mint a múltkor, annak még mindig meg van a helye. – Nézett rám kérlelően, mire biccentettem egyet. Akkorát nem fogok. – Szóval azért volt itt, mert a hétvégét egyeztettük. És azért álltunk az ajtód előtt, mert kíváncsi volt rá, hogy hogy vagy. – Mondta lazán, mire az állam kb. a padlót súrolta. – És bocsi, de nem tudtam, hogy még zuhanyoztál. Én azt hittem, hogy rég átöltöztél és lent vagy, vagy valami. Bocsi.

-Ugye tudod, hogy ezért az egészért tartozol nekem? – Kérdeztem, de inkább hangzott kijelentésnek, mire felkapta a fejét.

-Mi van? – Ugrott fel a helyéről. – Dehogy tartozok. Cöhh.. – És távozott a szobámból.


A nap hátralevő részében a napomat a pihenés szó jellemezné a legjobban. Az ágyamon feküdtem és gépeztem vagy TV-t néztem. Ha valaki megkérdezte mit csinálok, csak annyit mondtam, hogy pihentetem a lábaimat, ami végülis igaz volt. 9 körül facebookon jött egy ismerősjelölésem. Megnyitottam és ő volt, Patrick. Végig suhant az agyamon a megismerkedésünk és a reggeli jelenet, amin már csak nevettem, így nevetve jelöltem vissza. Az idővonalára kattintva rögtön a képeit kezdtem el nézegetni. Elég jó képek. Rohadt jó képek. Hailey-vel 10-ig elemeztük a képeket, majd letettem a laptopomat és elaludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése